Milyen típusú targoncát válasszak?

Sokféle módon csoportosíthatnánk ezeket a csodajárgányokat, ám mi most azt vesszük górcső alá, hogy meghajtásuk szerint milyenek is állnak a kínálatunkban, valamint ezek közül elemezzük az egyiket.

2020 január 22.

Forgalmaznak gázüzemű, dízel, és elektromos targoncát is, tehát nem állunk messze e tekintetben a gépjárművektől, azaz döntésünket az ott szerzett tapasztalatok is befolyásolhatják, azonban fontos figyelembe vennünk, hogy milyen körülmények között kerül sor a munkagép használatára, milyen gyakorisággal, milyen talajon, mennyi üzemórát kell majd kiszolgálnia napi szinten!

Az elektromos targoncákat bárhol lehet alkalmazni, de leggyakrabban a zárt létesítményekben célszerű a használatuk, ezeket ugyanis akár egész nap használatban lehet tartani, míg a gázüzeműt kifejezetten nyitott területen javallott alkalmazni. Fontos még, és szintén az elektromos meghajtású gép mellett szól, hogy szélsőséges hőmérsékleten sem várható fennakadás a működésében, így ezen területeken is célszerű ebbe fektetni. Amellett, hogy kevesebb energiát fogyaszt, egy év alatt még ritkábban is igényel karbantartást, mint más meghajtással működő társai. Az igazság része azonban, hogy az olajcsere, szűrőcsere feladata ugyanúgy fennáll, az akkumulátor cseréjének szükséglete pedig egyedi igénye lehet probléma esetén, ami lássuk be, elég borsos a többi javítási munkálathoz képest. Maradjunk tehát abban, hogy az elektromos targonca használata egyszerűbb, kényelmesebb, javíttatása azonban nem feltétlenül spórol nekünk.

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. RENDBEN Szabályzat